A napokban egy előadás anyagának szerkesztése miatt újraolvastam a Szent Máté szigeteki rénszarvasok történetét. Meglepődtem, mert sokadszorra is tudott valami újat, szívbemarkolóan félelmeteset nyújtani. Mintha ez a történet sok síkon mozogna, és egyszerre mindig csak az egyiket fogná fel az ember. Utána jut egyre mélyebbre és mélyebbre, ezzel egyenes arányban felállítva a hátán a szőrt.

Egy gyönyörű sziget a világ végén. Ez a kis 350 km2-et alig meghaladó földdarab maga lehet a paradicsom az őt benépesítő élőlények számára. A helyenként fél métert is elérni képes változatos zuzmótakaró végtelen éléskamraként szolgálhat. Napjainkban néhány mókusfaj és egy északi rókafaj lakja. A tökéletes klasszikus tankönyvi példa, a "nyúl-róka" esete, melyen a természet populációszabályozását be szokás mutatni.

Most ennek pont az ellenkezője a lényeges. A második világháború vége felé az amúgy lakatlan szigetre az amerikai parti őrség pár tucat rénszarvast telepített, hogy az arra járó hajók legénységei végszükség esetén élelmet tudjanak magukhoz venni a nagyvadak elejtése által.

A háború végeztével a szigetet lassan magára hagyták, nem volt már rá szükség, a rendezett szállítási útvonalak nem igényelték a készletek frissítését ilyen módon. Ekkor jöhetett el a rénszarvasok aranykora a szigeten. Akadálymentesen, mindenféle konkurencia jelenléte nélkül egyeduralkodóként szaporodhattak a szigeten a legfinomabb táplálék, és a számukra legkedvesebb hőmérsékleti viszonyok közepette. 1957-ben biológusok érkeztek a szigetre és megfigyelték a rénszarvasokat. 1350 példányt számoltak össze, és megállapították, hogy mind kitűnő kondícióban tökéletesen egészségesen él. Itt magam számára elvégeztem egy gyors számítást, hogy felfoghassam mit is jelent ez szaporodási rátában: 13 év alatt a kezdeti 29 példányú populáció a 46.5-szeresére duzzadt. Ez évente 34.4%-os szaporulatot jelent, ami valami hihetetlennek tetszik az emberiség maximum 2%-os szaporulata mellett. Egyvalamiben tökéletesen hasonlítunk rájuk: nincs semmiféle ellenségünk az általunk birtokolt területen (a földön). Tökéletesen kiküszöböltünk minden negatív tényezőt.

És akkor jöjjön a csapás. Az oly elpusztíthatatlannak tűnő zuzmótakaró még sok-sok évig látta el feladatát és 1962-re 4500 fősre duzzasztotta a rénszarvasok állományát. És ez volt a kritikus pont. Ezen felül már nem tudta ellátni a sziget a rénszarvasokat elegendő táplálékkal azok pedig csak ettek-ettek és szaporodtak. A következő évben a biológusok ismét arra jártak és 6000 példányt találtak a szigeten, megállapítva hogy az állomány sovány és beteges. Nem csoda, a növénytakarót gyakorlatilag teljesen lelegelték, úgy hogy az már nem volt képes megújulni. A paradicsomi történet a befejezéséhez közelít... 1963-1964 telén az amúgy is éhező és túlszaporodott rénszarvasokat egy utolsó természeti csapás érte: egy erős, napokig tartó vihar keretein belül közel 1 méteres hó esett, ami meggátolta őket abban, hogy a még maradék elérhető táplálékot kikaparják. Az eredmény vérfagyasztó: 42 példány maradt életben a következő évre, közülük egyetlen idős bika, így a sorsuk megpecsételődött.

Ma nem élnek rénszarvasok a Szent Máté szigeten... Itt most vége is lehetne a történetnek, a természet ilyen, nem ismer kegyelmet. Csöndes félmosollyal lapozunk.

Sajnos az elmém nem hagyja annyiban, követeli az analógia teljességét. Valóban olyanok vagyunk a földön, mint a rénszarvasok azon a pici szigeten. Semmi nem akadályoz minket a szaporodásunkban csak és kizárólag az élettér eltartó képessége. Legyőztük a hideget, legyőztük a vadállatokat, legyőztük a betegségeket. Itt vagyunk most győzelmi mámorunktól megrészegedve. Két generáció elég volt ahhoz, hogy legyőzhetetlennek gondoljuk magunkat. Vajon elegendő-e mindez, hogy elkerüljük a rénszarvasok sorsát? Vajon képesek leszünk-e saját magunk a szaporulatunk gátjait felhúzni, ha már minden más természetes gátat leromboltunk? Nem késtünk-e már el végérvényesen???

Idáig jutottam régebben, és a kicsit borzongató érzések mellett ott volt az emberi nagyszerűség tudata, amely mindig kivágta a legnagyobb problémából is. Egy valamit nem vettem számításba. A döntő momentumot, ami miatt a sorsunk még sincs a mi kezünkben. Egy hihetetlenül félszeg helyzetben kellett ráeszmélnem. Amit mi emberek már elfelejtettünk, mert ehhez mindig tökéletesen bezárkózunk és biztonságban tudjuk magunkat... Egy erdőben sétáltam egy szál magamban, természetfotózáshoz gyűjtöttem témát. A következő állomást már nem érhettem el - ezért kerestem egy bokrot, ahol könnyíthetek egyre sürgetőbb szükségletemen. És akkor, abban a legkiszolgáltatottabb helyzetben egyszer csak előkerül a föld alól egy nagy fekete csapzott veszett kutya... Megkímélem az olvasót és magamat is attól, hogy részletesen leírjam, miként szabadultam meg, és ez milyen áldozatokkal járt, különösen a ruházatom állapotát és a terjengő szagot illetően. A villanás nem is ekkor hasított belém, hanem amikor nem sokkal később újraolvastam a Szent Máté szigeteki sztorit. És megvilágosodtam. A probléma gyökere vulgárisan az, hogy épp letolt gatyával ülünk egy bokorban, amikor szembe kell nézni a veszedelemmel. A legkiszolgáltatottabb, legharcképtelenebb időpontban, tökéletes cselekvésképtelenségben. És rájöttem, mi emberek most éppen ott ülünk és próbáljuk kiszarni azt a borzasztóan sok mocskot, amit összezabáltunk. De hol az a fekete csapzott kutya? Vajon igazából is ránk vicsorít-e majd a közeljövőben? Egyáltalán minek a képében fog eljönni hozzánk?

És igen. A kép tökéletes. A hó alatt egyre mélyebben meghúzódó egyre kevesebb zuzmó tökéletes allegóriája az egyre nehezebben kitermelhető és fogyó olajkészletünknek. Minden, a földön MINDEN, amit az ember csinál: olajat zabál. Szénből, olajból és gázból állítjuk elő a szükséges energiánk 90%-át. Olajat használunk minden közlekedéshez, szállításhoz. És temérdek olaj kell a vegyipari trágyázáshoz, ami nélkül földjeink terméshányada a fele se lenne a jelenleginek. Gyógyszereink se lennének. Se fűteni, se világítani, se enni nem tudunk olaj nélkül. Tökéletesen függetlenítettük magunkat a természet korrigáló-szabályozó hatásaitól, és ezáltal tökéletesen védtelenné váltunk. Ez a túllövés. A 7 milliárd főt meghaladó emberiség stabilan és a gazdasági fejlődést fennhangon kántálva rohan a sírjába miközben pontosan tudjuk, hogy a föld nem képes eltartani tartósan ezen a fejlettségi szinten ~4 milliárd embernél többet. Elődeink felhalmozott tartalék raktárait pusztítjuk végzetes ütemben, és amikor mind elfogyott, egy csapásra fogunk ráeszmélni, hogy a mesterségesen felhizlalt életterületünk egy szempillantás alatt a felére zsugorodik. A föld nem terem annyi növényt magától, és erdeink összes fája sem elegendő arra, hogy 10 év múlva ne fagyjunk meg lakásunkban.

Álmodom és forgolódok. Álmomban én is rénszarvas vagyok, az agancsom minduntalan beleütődik egy kiálló sziklába, ahogy eszeveszetten próbálok keresgélni. Kétségbeesetten kaparom a havat és már nem veszek tudomást a mellettem fekvő testről, csak egyre csökkenő melegét érzékelem valahol a tudatosság peremén. Lábaimat véresre hasogatták a kövek és az összetört jégdarabok, de már nem fáj, teljesen megfagyott. Egyedül a gyomrom közepén lángoló pokol kínjait akarom enyhíteni. Végletekig elkínozva igyekszem minél mélyebbre jutni, mert ott lenn, ott kell lennie valahol annak, amire szükségem van. Végül kifáradok és párom mellé fekszem. Az álom összekuszálódik, és én elrepülök. Egyszerre látom a múltat és a jövőt. És akkor 42 életben maradt társamat látva ráeszmélek, hogy én is része voltam annak a mindennél hatalmasabb gépezetnek, mely kiszámolta a választ a végső kérdésre. 42. Negyvenkettő... Az élet az univerzum, meg minden...

Oldalra fordítom a fejem és utoljára belenézek párom hatalmas meleg-barna szemébe, mely még halálában is beszél hozzám és egyre sürgetőbben súgja elmémbe: Bizony, Te is!

Felriadok.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.