Tisztelt Blogszerkesztő, Blogtulajdonos!

Az internetes keresők a nevem mellé az Ön blogjának tartalmát is előhozza: tanárok levele a fenntartónak címmel (tartalommal).

Hivatkozva az intézmény és a magam személyiségi jogaira kérem, hogy törölje ezt a tartalmat. Várom visszajelzését a ********@*******.hu e-mail címre. 

Üdvözlettel

 

No, eddig a levél. Néhány részt érthető okokból *-al helyettesítettem, a válaszomat "nyilvánosan" szeretném megtenni:

 Tisztelt Igazgató Úr!

Ön, mint a Váci Piarista Gimnázium igazgatója, a gimnázium életével kapcsolatos dolgokban közéleti szereplőnek - közszereplőnek minősül. (Közszereplő az a személy, aki közhatalmat gyakorol, gyakorolt vagy közhatalom gyakorlásával járó tisztségre jelölték...) Döntései közvetlenül és közvetve kb. 1500-2000 ember életére vannak hatással. Az Ön jogaira A 2013. évi V. törvény a Polgári Törvénykönyvről a következőket mondja:

2:44. § [Közéleti szereplő személyiségi jogának védelme]

A közügyek szabad vitatását biztosító alapjogok gyakorlása a közéleti szereplő személyiségi jogainak védelmét méltányolható közérdekből, szükséges és arányos mértékben, az emberi méltóság sérelme nélkül korlátozhatja.

Személyiségi jogok természetesen maradnak, erre kitér a 2:45 §, amely a rágalmazással, becsületsértéssel kapcsolatos védelmet taglalja: a becsülethez és a jó hírnévhez való jogot.

A blogban található levelet a tanárok fogalmazták és azt a tanárok osztották meg a szülőkkel. Ahhoz a szülők egyetlen betűt sem tettek hozzá. A levelet többször átolvastam, de csak tényszerű megállapításokat találtam benne, sértő, megalázó kijelentéseket nem. A tanárok gondolom elnyerték "méltó büntetésüket": kíváncsi lennék, hogy az aláírók közül ma hányan tanítanak ott, mert elmenni sokan elmentek. Amennyiben a levél tartalmának egyes részei bizonyíthatóan a 2:45 §-ben megfogalmazott jogait sérti, úgy kérem tételesen sorolja fel azokat, ellenkező esetben azt javaslom, hogy sztoikusan tűrjön.

Ezentúl is szükségszerűen viselnie kell tisztségének ilyen irányú hátrányait. Tekintse ezt egy ajándéknak: fogja fel az internetet egy kölcsönzött lelkiismeretként, különösen azon nehéz időkben, amikor - olybá tűnik - a sajátját elvesztette. Jézus a bűnöket a porba írta, az Ön életének digitális lenyomata azonban keményebb a gránitnál, mementóként itt fog állni még nagyon hosszú ideig.

Még egy jó tanács levelem végére: nem tőlem - a bloggertől kell félni, vagy a tanári / szülői szervezeti tagoktól és nem azoktól, akik idejében felismerték az Ön kritizálandó, kifogásolandó, megállítandó dolgait. Azon sokaktól kell félnie akik kitartanak Ön mellett, mert ha az ő türelmük elfogy, akkor ott népharag és népítélet lesz. Őszintén remélem, hogy erre sose kerül sor és imádkozom érte, hogy adjon az Isten megvilágosodást a következő tartományfőnöknek, hogy felismerje: nem szabad meghosszabbítania az Ön kinevezését.

Üdvözlettel: a Blogszerkesztő.

A Váci Piarista Gimnáziumból egy nyári szünet leforgása alatt a regnáló igazgatói hatalommal szembeni tehetetlenség folytán a következő tanárok távoztak:

 

Darvas Mátyás - latin munkaközösségi vezető, latin, ógörög, hittan

Galbács Gabriella - énekkari vezető, ének (Szent Gellért díjas tanár)

Hantosné Reviczky Dóra - német, latin

Hujbert Tamás - magyar irodalom és nyelvtan

Kende Zoltán - matematika munkaközösségi vezető, matematika, fizika

Kovács Gergely - prefektus, magyar irodalom és nyelvtan, angol

Murányi Tibor - matematika, fizika, filozófia (Szent Gellért díjas tanár)

Szegeczky Tibor - rendszergazda, fizika, informatika

Váradi Ágnes - magyar irodalom és nyelvtan, német (Szent Gellért díjas tanár)

 

Kiegészítés az év kezdetével:

Balogh Eszter - fejlesztő pedagógus

 

Az öregdiákok szavaival búcsúzva: Gloria victis!

A tanárok Futó Béla igazgató atyáról a Fenntartónak címzett levele. Ez már történelem. Történelem, amelyből sosem tanulunk. Tiszteletem és együttérzésem az azóta eltávozott és elbocsátott tanároknak!

 

Tisztelt Tartományfőnök úr!

Múlt évi válságlátogatásod alkalmával még „bizalomvesztésről” beszélhettünk. Azóta sajnos egyértelmű, hogy a helyzet ennél sokkal rosszabb.

 1. Mindannyian rendszeresen szembesülünk Igazgató úr részéről az alábbi súlyos dolgok legalább egyikével:

a)      a szavahihetőség hiánya. Direktor úr a négyszemközti beszélgetésen elhangzottakat plénum előtt vagy később négyszemközt is letagadja, néha a „nem így mondtam”, „erre nem emlékszem”, máskor az „ezt én biztosan nem mondtam” fordulatokkal. Volt, hogy konferencián mondottakat vont vissza egy másik konferencián.

b)     a tanárok emberi méltóságának semmibe vétele, esetenként megalázó lábbal tiprása. Korra és nemre való tekintet nélkül félbeszakít, kioktat és számon kér, sokszor minősíthetetlen hangnemben.

c)     manipulatív, sokszor fenyegető hangvételű négyszemközti beszélgetésekre való berendelés. Az itt elhangzottakat más kontextusban inkorrekt módon használja fel.

d)     a magánemberi kapcsolatok teljes elutasítása. A tantestület sok tagja megpróbált őszinte és bizalmas kapcsolatot felajánlani Igazgató úrnak, amire értetlenség és kimért távolságtartás volt a válasz. Pusztán a munkakapcsolat lehetőségét kaptuk meg, azt is csak akkor, ha ellentmondás nélkül végrehajtjuk minden gondolatát. A személyes együttérzés kifejezését azonnal a vitás kérdésekben való behódolásnak értelmezi.

e)     a váci Iskola alig (néha semennyire sem) leplezett lebecsülése. Többször hangoztatta, hogy a pesti Piar igazi iskola, míg a váci talán sose lesz az. Plenáris értekezleten jegyezte meg, hogy a mienk "piarista tradíción kívül növekvő iskola", egy mondattal a piarizmuson kívül helyezve ezzel Nyeste Pál mellett többek között Kőváry Károly, Pázmándy György, Vereb Zsolt, Ludmány Antal, Molnár István, Jelenits István, Nagy Attila, Nemes György, Keserű György atyákat.

f)      a tanárok véleményének, tanácsainak semmibe vétele szinte minden fontos és jelentéktelen kérdésben is.

g)     az osztályfőnökök és véleményük teljes semmibe vétele az őket és osztályaikat illető kérdésekben, esetenként az osztályfőnök határozott és alapos érveléssel indokolt tiltakozása ellenére – minden indoklás nélkül.

h)     bármiféle (ideértve az építő és a kétségbeesetten őszinte) kritika ellenséges fellépésnek való értelmezése. Konferencián az érdemi és kevésbé fontos kritikus felszólalásokat most már fegyelmi szankciók kilátásba helyezése követi, mondvacsinált indokokkal.

i)       fegyelmi fokozatal való megfenyegetés, melyet rendszerint visszakozás követ – még olyan ügyben is, melyért maga volt felelős, mivel maga is jelen volt és igazgatóként azt szavakkal is jóváhagyta illetve elnézte.

j)       a tapintat és érzékenység (esetenként arcpirító) hiánya az iskola nyilvános reprezentációi során.

k)     teljes érzéketlenség a szülőkkel való kommunikáció során.

l)       a felelősség inkorrekt és dehonesztáló áthárítása. Az általa kézi vezérléssel keresztülvitt, érthetően népszerűtlen tanrendi változtatásokról több osztálynyi érintett szülő előtt úgy nyilatkozott, hogy ezek oka „az, hogy a tantestület így döntött”.

m)   nyilvánvalóan indokolt helyzetben is a bocsánatkérésre való képtelenség.

n)     a tantestület szavazógépként való használata. Ha akaratát elsőre nem szavazzák meg, addig szavaztat (esetenként plusz délutáni konferenciákon) újrafarigcsált kérdésekkel, míg végül nemhogy a közvetlenül nem érdekeltek, de még az érintettek is belefáradnak és beadják a derekukat. Ilyen esetekben nem drága senki ideje. Ha úgy érzi, hogy így se érne célt, szavaztatás nélkül dönt akár mindenki ellenében is.

o)     a törvényi előírások jogilag legalábbis aggályos kezelése – tendenciózus módon.

p)     a kollégium életébe való folytonos avatatlan és otromba beavatkozás.

q)     az időnkénti pozitív vagy nagyvonalú gesztusokra való későbbi manipulatív hivatkozás, ami sajnos gyanakvást szül.

r)      érzéketlenség a diákokkal való kommunikációban; az Iskola élő és népszerű, sok diákot megmozgató hagyományainak semmibevétele és drasztikus megszüntetése.

s)      leplezetlen anyagiasság mindenben; a tanárok fizetésére való állandó tapintatlan utalgatások.

t)       az Iskola külső beágyazottságának, beiskolázási körülményeinek és a váci közhangulatnak, egyszóval a külső realitások következetes figyelmen kívül hagyása.

u)     indokolatlan és teljesíthetetlen, ám számon kérhető adminisztrációs terhek, „papírgyártás” bevezetése sok fronton (osztályfőnökök, munkaközösség-vezetők). Konferenciadömping – értelmetlenül és rossz hatásfokkal.

v)      érzéketlenség a civil és családos létforma problémái iránt.

w)    megalázó bánásmód a gazdasági és technikai munkatársakkal.

x)     a tanárok közti feszültségek, érdekellentétek kihasználása, a tanárok megosztása ezek mentén. Akiket sérelem ért és ezért szót is emel, bajkeverőnek állítja be. Az alá- és fölérendeltségeket kiélezi, inkollegiális revizorkodásra próbálja fogni a segítő kollégákat.

y)     Minden, az iskolát érintő stratégiai szándék elrejtése. Ilyen jellegű, a benne lévő elképzelésekre irányuló kérdésekre egyszerűen nem válaszol.

z)      megfélemlítés – egzisztenciális vagy egyéb kiszolgáltatottág mentén.

2. Az iskola már eddig is maradandó károkat szenvedett ezek miatt, úgymint:

a)      a korábban is meglévő problémák elmélyülése. Történt ez annak ellenére, hogy Igazgató úrban nyilván megvan a képesség több régi gond orvoslására, azonban egyrészt nem látni erre a szándékot, másrészt nélkülözi az ehhez szükséges bizalmat.

b)     állandó idegfeszültség. Sajnos van kolléga, aki hosszabb időn keresztül nyugtatót bevéve volt csak képes munkába jönni; sokan sírtak már a tanári karból. Többek egészsége megroppant, volt olyan, akit szívpanasszal mentő vitt be. A feszültség lecsapódik a tanárok gyerekein, megviseli házasságukat. Nem értjük, hogy miután tavaly ezt már jeleztük, miért kell, hogy folytatódjanak a nyilvánosságra nem kerülő, ám tragikus esetek.

c)     a tanárok közti személyes kapcsolatok megromlása. Sok év óta problémamentesen együtt tanító kollégák kerülik egymás tekintetét. Mérgezett a légkör.

d)     az iskola híre megromlott városban, mindenki tudja, hogy itt „baj van”. Az Igazgató reakciója: az ezerfelé kimenő és nyilvánvaló információk tudatos kibeszélésével és bajkeveréssel vádolja a tanárokat.

e)     az állandó feszültség és az értelmetlen adminisztráció lerombolja az érdemi munkát. A kollégák esze a fenyegető ellenőrzéseken jár az órákról való gondolkodás (és néha az éjszakai alvás) vagy az osztályfőnöki gondoskodás helyett.

f)      a bizalom hiánya miatt sérül az iskolai fegyelem – a Házirend szigorítása ellenére. A diákok tudják, hogy többet engedhetnek meg maguknak, mert érzik, ha kiderül egy balhé és a tanár nem tusolja el, megütheti a bokáját. Az intézkedő tanár stresszes, többször hoz rossz döntést, sérül a tanár-diák, osztályfőnök-diák viszony. Alapvetően rendült meg a morál.

3. A jelenlegi helyzet állandósulása a következőket vetíti előre:

a)      tanárok távozása. Akik mennek: jellemzően a véleményüket felvállalók, az iskola életében tevékenyen részt vevő és értékeiért kiállni is kész pedagógusok. Még számukra is előrébb való az egészségük és saját családjuk épsége, mint a mégoly elkötelezett tanári hivatásban való kitartás – az állandó fenyegetettségbe való belerokkanás árán. Sokan vannak így, hűséges saját öregdiákok is, akik továbbvitték a Kavics atya-féle iskola szellemiségét. Akik maradnak: a jobbára részmunkaidős, több lábon álló, a dolgokba kevésbé belelátó és így kevésbé érintett kollégák. Akik teljes állásban vannak, de valamiért szeparáltabban dolgoznak, és még nem kerültek prés alá. Akik egyéb szempontok miatt a fentieket nem tartják lényegesnek. Akik lényegesnek tartják, de hiteltartozás, sok gyerek, egyéb kiszolgáltatottság miatt nem merik felemelni a szavukat. Ők maradnak, amíg tart az egészségük. Nyilván készségesebben hajtanak majd végre utasításokat, de a megtört emberi méltóság bizony kihat a nevelésre. Ha a jelenlegi Igazgató regnálása folytatódik, ha a Rend továbbra is így áll a világi tanárokhoz, akkor ilyen tanerőkre számíthat a piarista nevelésben – miközben idealista emberképeket vetít eléjük.

b)     az iskola hírnevének további erodálódása, a felvételi mutatók romlása.

c)     a szakmai és pedagógiai munka végletes leromlása. Ilyen óraszámok és hozzá ilyen adminisztrációs követelmények és pszichés terhek mellett egyszerűen nem lehet tartósan minőségi munkát végezni.

d)     a betegszabadságok számának drasztikus növekedése, ami a helyettesítéseket a jelen törvényi szabályozás mellett megoldhatatlanná teszi. A bent lévő kollégák túlterheltek, az állandó csoportösszevonások ellehetetlenítik az érdemi munkát. Az otthon is lecsapódó stressz tönkreteszi családjainkat, olyan pedagógusok is kiveszik a gyermekek után járó pótszabadságot, akikben ez évtizede fel sem merült.

e)     a feszültség növekedése vezetés és tanárok, tanárok és diákok, szülők stb. között, állandó konfliktusok

f)      ebből és másból fakadó botrányok (előbb-utóbb sajtóbotrányok is). Félő, hogy (amint a körülményeket tavaly megelégelt rendszergazda-technikus távozásánál láthattuk) az iskolát elhagyó tanárok sem számíthatnak korrekt elbánásra.

Nem állítjuk, hogy tavalyelőttig az iskola tökéletes vagy problémamentes volt, de hogy működött, és sok szempontból élhető és szerethető volt, azt igen, és ezt tanúsítják az öregdiákok is. Most mindez a múlté, és nem látjuk az esélyét, hogy ez változzon.

4. Jó lelkiismerettel mondhatjuk, hogy a magunk részéről Igazgató úr személyéhez és utasításaihoz is pozitívan álltunk hozzá. Bár Nyeste atya áthelyezését sajnáltuk, Futó igazgató úr iránt is kezdettől nyitottan és elfogadón viszonyultunk. Helyzetünket és problémáinkat elejétől fogva messzemenő őszinteséggel feltártuk Neki, kéréseihez konstruktívan viszonyultunk. Utasításait a józan ésszel és a tanárok emberi méltóságával összeegyeztethető határig végrehajtottuk. Tartományfőnök úr vizsgáló látogatása után örültünk, hogy a helyzet átmeneti javulása mellett végre az érdemi munkára is több energia jut, és bíztunk benne, hogy ez tartós marad és az Igazgatónak a Tantestülethez való viszonya tényleg megváltozik. Sajnos keserűen kellett csalódnunk.

5. Az elmúlt másfél év erre irányuló őszinte erőfeszítései és szomorú tapasztalatai alapján tehát úgy látjuk, nincs reális remény az igazgatóval való kapcsolat javulására és az iskola működésének helyreállítására. A változás reményében és a korrektség jegyében folyamatosan és rendszeresen kerestük vele a kapcsolatot, figyelmeztettük a fenti problémákra, ám ő a szokásos fordulatokkal hárította ránk a felelősséget.

6. Tisztában vagyunk e levél drasztikus voltával és csak végső elkeseredettségünkben írtuk meg e levelet. Bízunk azonban benne, hogy az előzmények ismeretében elér az illetékesek szívéig azoknak a hangja, akikre a gyerekek nevelésének feladatát közvetlenül bízzák, akik ezt a feladatot sokszor évtizedek óta felvállalják, akiket a Rend „világi piaristáknak” aposztrofál, és akiket „az igazság munkatársainak” hív. Éppen az igazság kimondása az, ami megkívánja tőlünk e különösen fájdalmas lépést, de hivatásunk erre is kötelez – mint ahogy családjaink, szeretteink, a ránk bízott diákok és szüleik iránt vállalt felelősségünk is.

7. Tisztában vagyunk a 4. pont listájának súlyos voltával, ezért is szorítkoztunk a konkrétumok nélküli puszta felsorolásra. Természetesen kérés esetén a megtörtént esetek névvel aláírt leírását is vállaljuk, bár reméljük, hogy ezt a gyászos és alantasan személyeskedő lépést nem kívánják meg tőlünk, és a Tartományfőnök úr az előzmények és a Tantestület jó néhány tagjának ismeretében, és velük személyesen már beszélve elhiszi, hogy e kétségbeesett lépésre nem személyes motívumok, hanem az iskola reménytelen állapota kényszerített minket. Őszintén bízunk benne, hogy a helyzet komolyságának megfelelően Tartományfőnök úr még időben intézkedik, és a Rend veszi annyiba régi munkatársai rendkívüli és nyomatékos kérését, hogy orvosolja a helyzetet, amitől való félelmünket jó előre jeleztük, melynek megoldásáért mi már minden lehetőt megtettünk, és melyért szívből imádkozunk is.

 Piarista iskolák Úrnője, könyörögj érettünk.

 Vác, 2013. november 10.

 

 

 

Régi tartalom zárójelben:

Szülői felhívás (A tanárok levele ez után következik): 

--- Szerk. megjegyzés: A szülői levelet kérésre határozatlan időre eltávolítottam az oldalról ---

Azon szülők, akik a tanárok levelét elolvasva úgy gondolják, hogy a tanárokat megpróbálják támogatni (amely támogatás módját és eszközeit egyelőre nem tudjuk meghatározni és a tanárok segítségét is várjuk ez ügyben) kérjük, hogy csatlakozzon a frissen alakult levlistánkhoz:

Csatlakozás a levlistához: vpgszecs@googlegroups.com (csatlakozás módja: egyszerű levélírás, melyben a szülő neve, gyermek neve és osztálya fel van tüntetve, a tagságról visszaigazolást küldünk a feldolgozás után.)

A tanárok Futó Béla igazgató atyáról a Fenntartónak címzett levele:

--- Szerk. megjegyzés: A tanári levelet kérésre határozatlan időre eltávolítottam az oldalról a tanárokat ért azonnali és átgondolatlan megtorlás, raportra hívás és pellengérre állítás miatt. Úgy gondolom, hogy az információk kellő számú szülőt/diákot/jogosult személyt elértek az elmúlt 24 órában (462 letöltés)---

 letoltes.png

 

 

Piarista iskolák Királynője, könyörögj érettünk!

 

Tisztelt Igazgató Úr!

Levelem elején egy idézetet tennék ide egy közös ismerősünk tollából:

"Szeretném tanulásra használni a helyzetet, tanulni magamról és magunkról. A személyesség arra indít, hogy figyeljek az önkéntelen reakcióimra, és a felelősségemet keresve és vállalva gondolkodjam el az előkerülő kérdéseken." - kérem, hogy ilyen szellemben igyekezzen olvasni levelemet!

Sokat gondolkoztam az utóbbi időben arról, hogy miként vezetett az út idáig, miért kerültünk teljesen oppozícióba. Szeretném egy beismeréssel kezdeni: hibát követtem el, amikor azt gondoltam, hogy az iskolánk jövője szempontjából az egyetlen üdvözítő megoldás az lehet, ha Önt a pozíciójából elmozdítják. Tévedtem, és ráadásul nem is túl keresztényi módon. Ma, ha figyelembe veszem, hogy bizonyos célokért milyen hatékonysággal, milyen zseniális szervezőképességgel és éleslátással tud intézkedni, akkor azt mondom:  van remény. Ha egy ilyen elszánt, az érdekeiért végsőkig kiállni tudó embert látok, akkor feldereng a távolban egy halvány reménysugár: vajon megoldható-e, hogy az igazgató céljai és az iskola, a nevelőtestület, a diákok és a szülők céljai egyek legyenek?

 

I. Törvényességi kérdések

Elképzelhetőnek tartom, hogy a pártpolitikai védettség, az egyházi iskolák különleges szerepe és pozíciója ma megengedi azt, hogy szemet hunyjunk az oktatási törvény egyes pontjai felett. De érdemes? Számolhatunk-e azzal, hogy ez mindig így lesz? Vagy talán előrelátóan illene gondolni rá, hogy majd széllel szembe is kell hajózni? Megéri hanyagnak és trehánynak lenni, amikor ugyanazzal az erővel és fáradtsággal tisztán is el lehetne intézni valamit? Miért kockáztatja az igazgató úr az iskola és saját maga hírnevét azzal, hogy számos ponton teljességgel szembemegy a törvényi előírásoknak? Egyáltalán mi pozitív haszna van ezeknek az engedetlenségeknek?

Igyekeztem összeszedni a kapásból látható és felderíthető problémákat, amikhez nem kell, hogy az ember fia tagja legyen egy Oktatási Hivatalból érkezett törvényességi vizsgálatot végző delegációnak, vagy esetleg a KPSZTI komplex intézményellenőrzési és -értékelési programja küldöttségének:

1. Az Alapító Okirat és a Pedagógiai Program koherenciája

- A nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény 26.§ 5-ös pontja világosan kimondja: Az iskola pedagógiai programját vagy annak módosítását a jóváhagyást követő tanévtől felmenő rendszerben vezetheti be.

- A képet tagolja, hogy nem pusztán a Pedagógiai Programban történtek változások, hanem az intézmény Alapító Okirata is megváltozott és az eddigi 9 éves (4+1+4 nyelvi év) képzési oktatási-nevelési rendszerből az intézmény tanulói egy csapásra átkerültek a 8 éves képzési rendszerbe.

2. A Pedagógiai Program és az intézmény Működési Szabályzatának jóváhagyásával kapcsolatos problémák

- Aggályosnak tartom, hogy a Szülői Munkaközösség (Szülői Szervezet) általi véleményezés nem lett elkészítve, jegyzőkönyvezve, jóváhagyva, dokumentálva, csatolva, mellékelve, holott ezt a törvény előírja. (2011. évi CXC. törvény 73.§, valamint a 20/2012. (VIII. 31.) EMMI rendelet 83.§ 3-5. pontjai.) Gyanítható, hogy nem csak ezen szervezet véleményezései hiányoznak. Kérem, hogy e tekintetben a fenntartóval egyeztetni szíveskedjen!

- Aggályosnak tartom, hogy a 2013.09.23-i Szülői Szervezeti ülés után már párhuzamosan három létező Pedagógiai Programról tudok: az intézmény honlapján fenn lévő 2013.03.11-i datálású (mely az SZMK programmal kapcsolatos ülése előtt két héttel van!), a Diákönkormányzat által aláírt 2013.03.20.-i datálású (melyet a Diákönkormányzat elnöke a 2013.03.27-én írt alá), és a legújabb, a Szülői Szervezeti ülésen bemutatott 2013.09.04.-i datálású. Megjegyzem, nem is értem, hogy hogyan lehetséges, hogy a tanéven belül változtatnak a programon.

- Miért nincs a legutolsó, 2013.09.04.-i hatályos pedagógiai program az intézmény honlapján a dokumentumok között? Miben változott az előzőkhöz képest?

- Külön aggályos, hogy ezen legutolsó ( - és így elvileg egyedül hatályos) dokumentumot az SZMK nevében olyan személy írta alá, akinek már nem is jár gyermeke az intézménybe ebben a tanulmányi évben, így nemhogy SZMK vezetői tisztséget, de SZMK tagságit sem tölthet be.

3. A Pedagógiai Program megvalósítása

- A fentebb megfogalmazott, a felmenő rendszer szerinti működéssel kapcsolatos problémán kívül számos helyen felmerül egyéb visszásság: ha már készült egy új Pedagógiai Program, és az az igazgató úr döntése szerint azonnal minden tanulóra érvényes, akkor ezek után miért indít olyan évfolyamot, amelynek tantárgyi óraszámai több ponton eltérnek a Pedagógiai Programétól? (Mind az új, mind a régi programtól)

Kérném, hogy a fentebb megfogalmazott problémákkal kapcsolatban válaszoljon, és lehetőleg javítsa ki azokat, hogy az Oktatási Hivatal esetleges ellenőrzése során ne marasztalják el az intézményt!

 

II. Érdekvédelmi kérdések

1. A Pedagógai Program azonnali megvalósításával kapcsolatosan óriási probléma, hogy az intézménybe járó diákok kb. fele nem arra a képzésre jelentkezett, amit most kap. Látom és értem, hogy az intézmény képtelen tartani a 4+1+4 éves nyelvi előkészítő tagozatos képzési formát, mert képtelen olyan tudást átadni a tanulóknak, amellyel előállíthatnák az anyagi támogatáshoz szükséges számú nyelvvizsga-bizonyítványt. Ez szomorú, de egyáltalán nem indokolja azt, hogy a felvételizett, az intézménybe akár évek óta járó diákok nyelvi képzését gyökeresen megváltoztassák. Csak a saját gyermekem példájára hivatkozva: az eredeti 9 évből összesen 35 óra/hét oktatás helyett csak összesen 26 óra/hetet fog kapni, ráadásul úgy, hogy a 12. évfolyamon a kerettanterv által előírt minimum óraszámot sem kapják meg, csak 2 órát, ami a szinten tartásra talán elegendő.

2. Humán-reál sáv, fakultációk, beosztások tekintetében nehezményezhető, hogy nincs világos, közvetlenül az elért iskolai eredményekből levezethető besorolás, illetve a diákok nem ezen besorolás alapján kerülnek az egyes helyekre. Nem véletlenül jelentkezik valaki erre, vagy arra az irányra. A gimnáziumi felsőbb éves oktatás egy nagyon fontos előkészítése a felsőfokú tanulmányoknak és ahogyan ott is megkövetelt a tökéletes kiszámíthatóság és átláthatóság, úgy megkövetelt középiskolai szinten is. Nem elfogadható gumiszabályok, személyes egyedi vélemények alkalmazása a diákokkal szemben.

3. A szabadon választott második idegen nyelvvel kapcsolatosan: érthető az intézményvezető azon kívánsága, hogy lehetőség szerint közel egyenletesen legyen feltöltve mind a 6 választható nyelvi csoport. Nagyon aggályos azonban, hogy a tanulók kb. 15%-a esetében a júniusi tankönyvigénylő lapon még választott nyelvük szerepelt, míg szeptemberben tankönyvosztáskor már egy másik nyelv könyveit kapták meg. Természetesen meg lehet csinálni, de tisztességtelennek és lenézőnek tartom a dolgot. Ahogyan az se értettem, hogy a témával kapcsolatban egy vidékről érkező, előzetesen bejelentkezett szülőt végül miért nem fogadott az igazgató úr?

4. A német nyelvről. Miért olyan hányattatott a sorsa az iskolában ennek a nyelvnek? Hogy lehetséges, hogy még mindig az intézmény oktatója egy olyan tanár, akinek olyan alacsony az oktatási színvonala, hogy az általa tanított osztályoknak intézményen belüli korrepetáló órákra van szüksége?

5. A heti osztálymisékről. Én, mint keresztény, és gyermekemet keresztény szellemben nevelő szülő, mélységesen csalódott vagyok, amiért egy több száz éves múltra visszanyúló katolikus oktatási intézményben az igazgató vallással kapcsolatos döntése a hetente tartandó osztálymisék eltörlése. Ennek félelmetes és messzire ható üzenete van.

6. Az egyéni érdeksérelmekről: talán indokolt lenne összegyűjteni, csoportosítani, leírni mindazon problémák tengerét, amelyek az elmúlt évet jellemezték, csak hogy egyetlen példával éljek: fűtetlen kollégium?, de eltekintek ettől. Hosszú lenne a lista, és valószínűleg nem is vinne semmivel előrébb, ezért zárom az érdekvédelmi kérdések sorát.

 

III. Helyi Tanterv

1. Köszönettel átvettem az idei helyi tantervet tartalmazó CD-t. Riasztónak tartom azt a kidolgozatlanságot, amely az új képzési formák tanterveiben láthatóak. A 2010-ben készült, tárgyanként és évfolyamonként átlagosan 20 oldalas, a tantárgyi tematikára részletesen kitérő és kidolgozott oktatási tervekkel szemben az Ön programjának égisze alatt bevezetett új tárgyak és formációk az epigrammákkal vetekedő 1-2 oldalas, internetről másolt, formázatlan és hiányos kezdeményei minden képzeletemet alulmúlták. Az a döbbenetes igénytelenség, amit a felsőbb évfolyamosok új tagozatos rendszere (pl. a teljes humán tagozatos magyar irodalom képzés anyaga szűk 2 oldal.) vagy az alsóbb évfolyamosok klasszikus nyelv oktatása mutat, elképesztő. (7. évfolyamos latin helyi tanterv dokumentum paramétereinél szerkesztési idő: 3 perc, valamint a  7-8. évfolyamos latin nyelv helyi tanterve 3 sor kivételével megegyezik.) Nem is csodálkozom rajta, hiszen az a nemzeti kerettantervből átemelt összefoglaló. (Bár ott ugyanarra az anyagra 194 órát szánnak, itt pedig csak 142 órát.) Hová lesz így az iskola színvonala? Ha már nem volt idő kidolgozni (nem tudom miért nem volt, hiszen az Oktatási Hivatal 3 hónappal kitolta a határidőt) a tantervet, akkor miért nem lehetett egyházi iskolák csoportjai által előre összeállított és javasolt, lektorált és átgondolt tantervek egyikét adaptálni?

2. Továbbra sem értem, hogy nyelvi tárgyat hogyan lehet tankönyv, vagy bármiféle jegyzet nélkül tanítani. És igen, látom, hogy miután a problémát felvetettem, az intézmény sietve utórendelésbe kezdett a 7. évfolyam esetében, de ez csak tovább emeli zavaromat. Nem igazán értem, hogy a berendelt NT-13219/1-es raktári számú Latin II. nyelvkönyvek miként fogják segíteni egy a latint ebben az évben kezdő diákok tanítását és miért nem az NT-13119/NAT Latin I.-et kapják, amelyből a 9. évfolyamosok is tanulnak? Tényleg Latin II. oktatásával akarják megalapozni a második nyelvként választható latint, minek utána 2 év múlva majd beülhetnek gyermekeink a Latin I. oktatására?

3. Ugyanígy kérdezhetném, hogy hova bújt a 7. évfolyamból 1 irodalom/nyelvtan óra, de nem teszem, mert túl sokat foglalkoznék ezen évfolyam problémáival és sajnos nincs erőm és időm átnézni a teljes intézményi órarendet, hogy minden évfolyamról hiteles képet fessek.

 

IV. Az SZMK / Szülői Szervezet - nevezzük akárhogy - helyzete iskolánkban

Döbbenetes látni azt a leépítést, amibe az igazgató úr a szervezettel szemben elkezdett. Iskolánkban még jóval Ön előtt az előző igazgató szülőkkel kapcsolatos pozitív hozzáállása, a mindig egyenes, az érdekeket lehetőleg maximális módon figyelembe vevő magatartása azt a gyakorlatot eredményezte, hogy az SZMK ülések minden esetben az igazgató által kért és kijelölt időpontban lettek megtartva, és azon mindig részt vett Ő is. Való igaz, hogy a Pedagógiai Program okán érthető módon kissé megromlott a szülő-intézmény kapcsolat, de ez nem jelenti azt, hogy ne akarnánk együtt dolgozni és az intézményért munkálkodni. Gyalázatosnak tartom az SZMK tagok lejáratását, meghazudtolását, különösen abban a nyilvánvaló esetben, amely a felsőbb évfolyamos diákjaink osztálymiséjével kapcsolatosan történt. Habnak tartom a tortán, hogy miután nagy nehezen sikerült a szülői szervezetet önállóan összehívni, az Ön első dolga volt, hogy megszervezze az összehívást végző személy osztályszintű tagsági leváltását. A leváltás sugalmazott és előre kiválasztott módja - a nyílt, jelöltenkénti szavazás igen/nem/tartózkodás rendszere - nem méltó egy európai demokráciában működő intézményhez. Pontonként részletezném is azon kérdéseimet, amelyekre Öntől választ várok:

1. Miért maradt el a 2012/2013-as tanév végén az általános szülői értékelés?

2. Miért nem jelölte ki az idei tanév iskolavezetéssel közös első SZMK ülésének időpontját az igazgató úr a hagyományok szerint?

3. Miért nem válaszolt semmit ez irányú kifejezett kérdésemre sem, melyet az Önök által vezetett levelező listán tettem fel, aminek Ön is tagja?

4. Miért felejtődött el oly sok osztályban az SZMK újraválasztás a szülői értekezletek alkalmával?

5. Miért kaptam tanártól olyan levelet, hogy: "Nálunk még nincs SZMK-tag, és egy darabig még nem is lesz, az Igazgató atya azt kérte, hogy halasszam a választást kicsit későbbre."

6. Miért nem működött az Önök által karbantartott SZMK levelező lista éppen a szülői értekezletek hetében?

7. Miért nem hívott össze az igazgató úr azóta sem egyetlen ülést sem?

8. Miért nem frissítették a levelező lista tagjait oly sokáig?

9. Miért volt sürgős a régebbi SZMK tagokat törölni a levelező listáról, amikor számos ügyben a segítségükre szorulunk? Ki kérte, hogy a listán keresztül ne tudjunk ezekkel az emberekkel kapcsolatban lenni?

10. Egyáltalán miért van intézményvezető és pedagógus (két igazgató helyettes is) az SZMK levelező listáján?

11. Ha már sikerült összehívnunk egy önálló ülést, azon miért tartott az igazgató úr 1 óra 10 perces vádbeszédet ellenem?

12. Miért használ fel az igazgató úr egyes személyek ellen nyilvánosan levéltitkot? Tudom, hogy a MaYoR e-napló rendszerében a magánüzeneteket is láthatja az "uzenoadmin" csoportba tartozó bármely tag, de mivel az intézmény külön nem rendelkezik informatikai adatvédelmi szabályzati kérdésekről, így az általános adatvédelem mindenkit megillet.

13. Miért adott az igazgató úr ultimátumszerűen határidőt az SZMK ülés befejezésre? Miért mondta, hogy 50 perc múlva bezárják a kapukat, és ha nem mentünk ki addig, akkor az iskolában alhatunk?

14. Miért vonult az igazgató úr ellenem az osztályomból 4 nem SZMK-s szülővel az ülésre, és miért gondolta, hogy nekik kell szót adnia?

15. Mivel magyarázza az igazgató úr az összefüggést, hogy a 4 szülőből 2 az volt, akik az SZMK választmányi ülés előző heti kihirdetése után azonnali szülői értekezletet követeltek, amin az osztályomban az SZMK újraválasztást kell megejteni? Mivel magyarázza az igazgató úr az összefüggést, hogy a másik két szülőt másnap az osztály SZMK képviselővé választotta, engem pedig leváltottak? Miért volt szükséges a szülői előtt az igazgató úrnak tárgyalnia ezen szülők vezetőjével?

16. Miért nem tud üzenni nem SZMK-s szülő az SZMK-s szülőknek a levelező listára való írással? Egy ilyen kérdésre, hogy:

"Tisztelt SzMK! Sikerült a 12/C-ből a szülői képviselőt pótolni?"

miért az a válasz, hogy:

"A(z) 'szmk' listára történő alábbi kérelmedet a lista szerkesztője nem fogadta el. A visszautasítás indoka a következő:"Nincs indok megadva""

17. Milyen katonai intézménynek kellene gondolnunk az iskolát, ha egy osztály szülőit egyik nap délután kiértesítik, hogy másnap délután szülői értekezlet? (Természetesen egyik pontja szintén SZMK választás). Kifejezett szerencsének tartom, hogy abban az osztályban sikerült hivatalosan, aláírásokkal bizonyított többségi SZMK képviselői választást tartani már hetekkel ezelőtt.)

18. Miért olyan fontos az igazgatónak egyáltalán, hogy "kinek van mandátuma" a szülők közül? Az SZMK / SzSz egy szervezet, amely saját maga vitatja meg saját kérdéseit, és utána közösen terjesztik azt elő az intézmény felé.

19. Miért van egyáltalán az, hogy az intézmény tagjai látják, az SZMK levelezését? Különösen, hogy törvényi előírás van rá, hogy a leveleket bontatlanul kell megkapnia a szervezetnek.

Pár kérés a szülői szervezettel kapcsolatban:

1. Kérem az igazgató urat, hogy a szülői szervezet tagjainak névsorát elérhetőségekkel együtt az intézmény weboldalára kitenni szíveskedjenek!

2. A szülői szervezet hatályos működési szabályzatát, alapító okiratait az intézmény egyéb dokumentumaival együtt szintén látható és elérhető helyen a weboldalon elhelyezni szíveskedjenek!

3. A szülői szervezet független munkáját ha elősegíteni nem is tudja, legalább ne gátolja!

4. Kérem az intézményi SZMK levelező lista beszüntetését.

 

V. Összefoglaló

Az intézmény mindannyiunké: fenntartóé, intézményvezetőé, nevelőtestületé, diáké, és talán egy icipicit a szülőé is. Közös hosszútávú célunk az iskola értékeinek megőrzése, és színvonalának fenntartása. Jelen esetben úgy érzem, hogy a kapkodás és az átgondolatlan változtatások már középtávon minőségromlást fognak eredményezni. Remélem, hogy a tavalyi felvételi után nem folytatódik a trend, és nem fog egyre kevesebb és kevesebb diák jelentkezni iskolánkba, ami vagy egyre kisebb induló osztálylétszámot (ahogyan idén látható volt a közel 20%-os visszaesés az 5. évfolyamon), vagy felhíguló, rosszabb tanulmányi eredményeket mutató osztályokat fog eredményezni. Hiszem, hogy a folyamat megfordítható, de ehhez munkára, eltökéltségre, átláthatóságra és nagyon tiszta kommunikációra van szükség. Kérem az igazgató urat, hogy gondolja át  a fenti problémákat és legjobb tudása szerint igyekezzen orvosolni őket!

Zárásként - hogy meglegyen a keret, mely magába foglal - ugyanazon írásból idéznék:

"És most mindezzel az a dolgunk, hogy ezt a helyzetet tudomásul vegyük. Ne arról beszéljünk, hogy támadva vagyunk, még ha támadva vagyunk is. Nyeljük ezt le. Ki fogjuk bírni. Azt vegyük most tudomásul, hogy ez a kívülálló hang – ez is mi vagyunk. A legnagyobb hibát akkor követnénk el, ha magunkon kívülre helyeznénk, ha leválasztanánk magunkról ezt a hangot, és azt mondanánk, hogy itt valamiféle egyházellenes erő lendült támadásba. Ha görbe is a tükör, magunkat látjuk benne. Torzképet mutat, de a szeplők a mieink."

Maradok tisztelettel:

Egy csalódott, SZMK elnökségi tisztségéből leváltott aktív szülő

 

u.i.:

Levelem nyílt formája szándékosan nem tartalmaz semmi olyan adatot, amiből iskolánkra direkt következtetni lehetne és általam kizárólag a jogosult személyek kapnak értesítést a létezéséről, azaz: az intézmény fenntartója, az intézmény vezetője, a tantestület és az iskolába járó gyerekek szülei.

_vs120_ 2011.12.18. 19:48

Számadás

Valahonnan el kell indulni, kellenek szilárd pontok, ha tetszik: kapaszkodók, amik mentén elhelyezhetjük sorsunkat. És nem, nem érdekelnek a nagyvilág különböző gazdasági makroadatai, aki ismeri őket, pontosan tudja, hogy mennyire hazugak. Nekem világos, könnyen érthető, ökölcsapás egyszerűségű számok kellenek. Kikerülhetetlen tények, hogy utána kikerülhetetlen kérdéseket lehessen feltenni - saját magunknak.

Pár egyszerű adatot egy kis táblázatba ki kell gyűjteni az elején:

Emberiség lélekszáma (2011) 7.000.000.000 fő
Földfelszín területe 510.072.000 km2
Szárazföld területe 148.939.100 km2
Egy főre eső földterület 0,0212 km2 = 2,12 ha
   
Európa lakossága 731.000.000 fő
Európa területe 10.508.000 km2
Egy főre eső földterület 1,44 ha
   
Amerikai Egyesült Államok lakossága 308.792.000 fő
Amerikai Egyesült Államok területe 9.926.630 km2
Egy főre eső földterület 3,21 ha
   
Oroszországlakossága 142.008.000 fő
Oroszország területe 17.075.200 km2
Egy főre eső földterület 12,02 ha
   
Magyarország lakossága 9.964.000 fő
Magyarország területe 93.030 km2
Egy főre eső földterület  0,93 ha

 

Ezek pofonegyszerű adatok, nincs mit vitatkozni rajtuk. Egy fontosnak vélt szempont alapján rangsorolnám a fent látottakat: egy főre eső földterület:

1. Oroszország 12,02 ha
2. Amerikai Egyesült Államok 3,21 ha
3. Európa 1,44 ha
4. Magyarország 0,93 ha

 

Maradjunk még mindig a számoknál. A világon átlagosan 2,12 ha terület jut egy embernek. (Valójában ennél valamivel kevesebb, mert az ásványi szükségletünket kivéve csak a biológiailag aktív terület mérvadó.) Ezen a területen kell kitermelni az élelmezésünkhöz szükséges mennyiségű élelmiszert, a melegen tartásunkhoz szükséges energiát, a fejünk felett lévő ház építési és fenntartási anyagköltségeit, a közlekedésünkhöz szükséges energiát, a ruházkodásunkat, és az összes ingóságunkat mobiltelefonostul "high-tech"-estül. Furcsa elképzelni, hogy az életem elfér egy 200x106 méteres telken.

Valóban elfér??? Milyen esetben fér el??? Nézzük csak még egyszer a táblázatunkat! Még ha el is férne egy átlagos magyar ember élete 2,12 hektáron, akkor is, nekünk messze nincs annyi! Nekünk még egy 100x100-as telek se jut fejenként!

Sok okos számolással ki lehet kalkulálni, hogy mibe kerül az életünk, mekkora területen van megtermelve az, amit elfogyasztunk. Természetesen ahány fajta számolás, annyi végeredmény. Nem is érdekelnek a pontos számok. A nagyságrend fontos, amiből kiderül, hogy 4-8 ha átlagos területet foglalunk el a földről. Honnan van az 1 hektáros fejenkénti területünkhöz még 3-7 másik? Hogyan csináljuk, hogy kb. 5x annyi területről szerezzük be a létezésünkhöz szükséges javakat, mint amennyi területünk összesen van? Vagy ne csak Magyarországról beszéljünk, hanem egész Európáról! Honnan szerzi be a színvonalának fenntartásához szükséges többi földterület javait?

Nincs trükk, nincs varázslat. A történelem során felhalmozott gazdasági előnyünket, a technikai fejlettségünkből adódó különbségeket használjuk, hogy kvázi kizsigereljük a világ többi részét. Ez valószínűleg remekül működött hosszú ideig. Azonban a világ többi része ma már semmilyen szempontból nincs elmaradva Európával szemben. Zseniálisan egyszerűen tartottuk fenn továbbra is a látszatot, ennek neve: HITEL. Miután minden tartalékunkat, és előnyünket feléltük (lefaragták), a pénzügyi tranzakciók bonyolult tengerében elkezdett áramolni a felügyelhetetlen pénz, forrásokat és nyelőket kijelölve. És a pénz, kegyelmet nem ismerve az egykori hűbérurak kezéből volt hűbéreseikhez került. Ma már Európa könyörög kínai alamizsnáért, befektetésért. Semmi másra nem vagyunk jók, csak piacnak, áruemésztő helynek.

Ne legyenek kétségeink! Egyetlen célja a világnak Európával az, hogy amikor már az európai bankok, gazdaságok és államok pénzét kiszívták, a lakosság maradék tartalékát is kiszívják vásároltatás formájában. Pörgetni kell a gazdaságot, és most mi az ázsiai piacot pörgetjük, hogy ne ők omoljanak össze hamarabb, hanem mi. Lám, a hűbéresek kamatostul benyújtják most a számlát az elmúlt évszázadokért. Európa haldoklik.

Ennek fényében talán különösen veszélyesek lehetnek a fenti számok. Az óra könyörtelenül jár, és hamarosan elérkezik az idő, amikor mindenki csak addig nyújtózkodhat majd, ameddig a saját takarója ér. És az európai takaró bizony piszok rövidre lett szabva! A magyar takaró meg nem is létezik.

Hogyan tovább? Mit kell tennünk a fejenkénti 0,93 hektár földünkkel (amihez ráadásul semmilyen tenger nem tartozik, így el vagyunk zárva minden további élelemtől, ami a tengeren gyűjthető...) ? Túlélheti-e egyáltalán a tízmillió magyar a következő válságot? Vagy sokkal kegyetlenebb és valószínűbb kérdések:

- Mi alapján lesz kiválasztva az a 3-4 millió, aki életben maradhat? Háború? Betegség? Éhezés? Diktatúra?

- Ha mégis mindenkit életben akarunk tartani, milyen minőségű élet lesz az? Nem kívánjuk-e majd inkább a halált?

Ezekre a kérdésekre keresem a válaszokat. Praktikus válaszokat. Túlélési jegyzeteket. Élni akarok. Mindenáron.

Az evangéliummal búcsúzom:

"Akkora lesz a gyötrelem, amilyen még nem volt a világ kezdetétől mindmáig és nem is lesz. ... Akkor, ha ketten lesznek a mezőn, az egyiket fölveszik, a másikat otthagyják. Ha két asszony őröl a malomban, az egyiket fölveszik, a másikat otthagyják. Legyetek hát éberek, mert nem tudjátok, melyik órában jön el Uratok."

_vs120_ 2011.12.04. 13:36

Szemtől szemben

Végre álláshoz jutottam. Nehéz ezekben az időkben. Nem szeretem a munkámat. Most itt ülhetek ebben a hideg lyukban, amíg megérkezik a váltás. Még legalább három óra. Így is örülhetek, hogy délutáni műszakba osztottak be, éjjel még hidegebb lesz. Összébb húzódom, és megpróbálom kezeimet felmelegíteni a termoszon, csekély sikerrel, ezért azután inkább kinyitom, és iszom  3-4 kortyot a még forró teából. Erőt ad. Van valami visszataszító ebben a gubbasztásban. Megalázónak érzem, hogy tehetetlenül kell ülnöm egy helyben, és mégis ez a legtöbb, amit megtehetek. Ezt kell tennem. Az Állami Erdészeti Központ Védelmi Szervezetének alkalmazottja vagyok. Van időm minden nap elmerengeni a sorsunkon, a szerencse forgandóságán.

Ma sincs másképp. Csendes hószitálás, egy lélek sehol. A feladatom, hogy a rám osztott 100 hektárnyi erdőterületet szemmel tartsam, őrizzem. Bármilyen behatolást jeleznem kell a központba a nálam lévő rádió segítségével. Az erősítés megérkezéséig biztosítom a terepet. Ellenállás tanúsítása esetén, vagy ha az illegális kitermelést máshogy megakadályozni nem lehet, jogosult vagyok az illegális tevékenységet végzők hatástalanítására. Ezelőtt felvételre kell állítanom a rám csatolt kamerás berendezést, majd szóbeli felszólítás, és figyelmeztető lövés leadása után lábon lövéssel kell megakadályoznom a területről való elmenekülést. Munkába állásom három hete óta szerencsére semmi nem történt a területemen, de tudom, hogy csak idő kérdése... A központban szoktak is ugratni érte. "Szűz vagyok" - mondogatják. Rajtam kívül nem nagyon van az egész cégnél olyan személy, akinek 3 hét alatt sem történt semmi említésre való a területén. Szerencsés is vagyok. Pár kilométerre lévő megfigyelőállásban múlt héten holtan találta a váltás az ügyeletes őrt. Nem szimpla tolvajok voltak. Az őrnek egyenként eltörték 7ujját, majd 20-30 centiméter hosszú bőrcsíkokat vágtak ki a hátából. Végezetül megfojtották egy szögesdrótdarabbal. Nem tudjuk, milyen információkat akartak kiszedni belőle, azt sem, mennyit vallott. Időpontok, helyszínek, váltások, lefizethető őrök. Bármi lehetett a kérdés. Most hát itt ülök a megfigyelő állásomban és szorongatom a rádiómat. Hasztalan. A mobil adótornyokat hónapok óta szisztematikusan tönkreteszik, telefonálni képtelenség. Ezért a CB rádió, de tudjuk, hogy ha szervezett fatolvajokkal van dolgunk, kár is az időt pazarolni a rádiózással, úgyis hoztak magukkal nagy teljesítményű zavaróberendezést. Annyi válaszreakcióra tellett, hogy megkétszerezték az őrjáratok számát, és éles lőszert osztottak ki nekünk. Nincsenek illúzióim. Ha arra kerül a sor, lőnöm kell. És tudom, hogy akárhova lövök, majdnem biztos a halál. A tetten ért bűnözők a legújabb elrettentő törvény értelmében nem kapnak se elsősegélyt, se más egészségügyi szolgáltatást. Itt ülök hát a kuckóban, és élet-halál ura lehetek bármelyik pillanatban, ahogyan áldozat is.

Elmerengek még egyszer, hogy hogyan jutottunk idáig. Vajon történhettek-e volna máshogy a dolgok, meg lehetett-e volna akadályozni a következményeket. Emlékszem, minden azzal kezdődött, hogy 2014-ben nem sikerült megújítani az oroszokkal a gázszerződést. A frissen alakult kormány másnap lemondott. A Nabucco vezetéket még elkészülte előtt ismeretlen elkövetők szabotálták. A fekete tengeri átkelőn, ahol cseppfolyós állapotban szállították volna az egyik vezetéktől a másikig hajón a gázt, mindkét oldalon a speciális kikötőállomást tengeralattjáróról megtorpedózták. Semelyik kormány és szervezet nem vállalta a cselekményt, a tengeralattjárónak sikerült elmenekülnie. Természetesen tudjuk kik lehettek, de ezzel semmire nem mentünk. Nem volt gáz. Képtelenek voltunk kifizetni az európai övezeti kvótát, a németek minden köbmétert felvásároltak háromszoros áron. A kvóta pedig kevés volt, Kína megnövekedett gázigényét az oroszok stratégiailag fontosabbnak ítélték, és a két nemzet számára oly megszokott módon mindenféle egyéb, a gázszolgáltatást semmilyen módon nem érintő politikai engedményekkel bástyázták körbe szerződésüket. Ilyen például a két ország közötti kölcsönös elhárító rakétarendszer, tengeri hajózási engedély az oroszok számára a Csendes-Óceán kínai felségterületén, sorolhatnánk... A német kormány természetesen érzékelte, hogy felvásárlásával az egész közép-kelet európai régiót megbillentette, és ez kemény csapás lesz a német exportra nézve, ezért újra eladta a gáz egy részét, így a tárolási és szállítási költségekkel emelve, immár három és félszeres áron kaptunk minimális mennyiségű gázt, amivel a stratégiai ágazatok energiához juthattak.

Első és legfontosabb a Paksi Atomerőmű zavarmentes ellátása. Ezek után következnek a gázerőművek egy része, melyeket főmunkaidőben kapcsolnak be 9-16 óra között. Ezen időszakon kívül csak az atomerőmű két maradék blokkja  (az 1-es és 2-es blokkot a hasadóanyag hiánya miatt lekapcsolták) üzemel. A lakosság 15-22 óra között és 04-08 óra között kap áramot, ezen felül csak a vezérelt áram szolgáltatása 24 órás. (Direkt e célból létesített "áramkommandó" járja folyamatosan az országot, hogy ellenőrizzék, csak hűtőgép és meleg vizes bojler van rákötve a rendszerre. Minden más berendezést azonnal a helyszínen megsemmisítenek, az elkövetőt pedig 72 órára elzárják, majd 200 ezer forintos kártérítésre kötelezik.)

De folytatom, ahol abbahagytam. 2015-ről homályos emlékeim vannak. A kapkodás, a káosz éve. Mindenki igyekezett bebiztosítani magát különböző fűtési rendszerekkel. Megindult az óriási méretű fafelvásárlás, pár hónap alatt elfogyott a teljes készlet. Azon az őszön a megalakult ideiglenes kormány egy speciális egyszeri szabályozással 30 millió köbméterre emelte az az évi kitermelhető famennyiséget. Emlékszem a skandált mondatokra. "Magyarországon senki nem fagyhat meg.", "Megőrizzük a család melegét." - hasonlók. Sajnos nem ez történt. Hiába a tüzelőanyag, ha nincs hol és hogyan eltüzelni. A városi, kisvárosi lakosság semmilyen módon nem volt berendezkedve nem gázzal való fűtésre. Az olajradiátorok áramhiány miatt nem működtek, a gyorsan beépíthető egy-egy szobát fűteni képes fakazánok elfogytak. Ha jól emlékszem, 17 ezer ember fagyott meg azon az első télen...

Három év telt el azóta. Az ország romokban. Gyakorlatilag csak túlélésre termelünk. Az egészségügyi ellátás akadozik, tömegközlekedés gyakorlatilag megszűnt. Autókat se nagyon látni az utakon. A kemény intézkedések bevezetése ellenére az egekben van mindenféle káros anyag koncentrációja a műanyagok égetése miatt. Régi szép idők... Most örülünk, amikor egy-egy foltban 1000% alá csökken valamely károsanyag-mutató. A válság leginkább az időseket és egyedül élőket érintette, az átlag életkor közel 10 évvel csökkent. A légúti fertőzések, az asztma, az allergia és a rák szorgalmasan szedi áldozatait. Így is kezelhetetlen a megmaradt 8.2 millió magyar sorsa. Igen, ennyien maradtunk, és így is borzasztó sokan vagyunk. Nem is beszélnék az alultápláltságról. Megszokható, idővel nem érzed. Az egyetlen, és legnagyobb ellenség a hideg.

Újra itt a tél, és nekem az a dolgom, hogy ha valaki nem akar megfagyni, és kínjában fát próbál lopni az erdőből, azt lelőjem. Irtózom tőle, de tudom, hogy ez az egyetlen lehetőség. Muszáj közösen fellépnünk és a közös szabályok szerint élnünk, különben elveszünk az utolsó emberig.

Hogy jutottunk idáig? A fontos intézkedések egyre csak késtek. Két további év telt el, mire a statárium jellegű szabályozásokat sikerült meghozni. A fűtőanyag porciózva, jegy ellenében vehető most át. Fűtési célra jelenleg 12 millió köbméter fa használható fel évente és további 3 millió köbméter egyéb célokra. De a pusztítás már óriási lett. Az első három tél miatt kivágott 95 millió köbméter fa gyakorlatilag megfelezte a magyar erdőállományt. A regenerációs képesség évi 11 millióról 6.1 millió köbméterre csökkent, így biztosan tudjuk, hogy a jelenlegi ütemben felhasználva a készletet körülbelül 10 évre elegendő tüzelőanyagunk van. Nem beszélünk róla, hogy mi lesz azután. Nem is találgatunk.

Szomorúan merengek, amikor egyszer csak a szemem sarkából mozgást érzékelek. előveszem távcsövemet és figyelni kezdem. Nehezen bontakozik ki a kép a fák sűrűjéből, néha-néha látok egy ruhadarabot, egy lendülő kart. Várok, és irtó kellemetlen érzés tölt el. Rájövök, hogy elfelejtettem vizelni és most hirtelen erővel tör rám a szükség. El kell viselnem. Szóljak be rádión? Semmiképp nem az őrzőszolgálat katonai ruhája van a két személyen, akit megfigyelek, de túl messze vannak ahhoz, hogy megállapíthassam mifélék. Várok. Ahogy közelednek úgy kezd sötétedni és bosszankodom, mert a távolság csökkenése ellenére semmivel nem látok többet. Körülbelül 250 méterre lehetnek. A magasabb lehajol a földre, és felvesz egy nagyobb letört ágat. Igen, tegnap vihar volt és az erdészeti szállítóautók még sok helyre nem érkeztek meg, hogy begyűjtsék a letört ágakat, gallyakat. Ezt teszi most helyettük ez a két személy, és most már látom, hogy egy nő és a gyermeke az. Feltehetően a gyerek is lány. Még közelebb érnek, talán száz méterre lehetnek. Az asszony és a gyerek hátán is valamiféle szövetből csavart puttonyforma van, ebbe pakolják bele a különböző ágakat. Végre kiveszem az arcokat. A magasabb egy vén cserzett bőrű asszony, mellette feltehetően az unokája. Mindketten állig bebugyolálva rongyokba. Kezd kiverni a veríték a hideg ellenére. Lázasan próbálom felidézni a szabályzati pontokat, és a központban mesélt eseteket. Csak rémtörténeteket tudok. 8.2 millióan vagyunk, nem véletlenül...

Lassan leemelem a falnak támasztott puskámat és ellenőrzöm a tárat, valamint a tartalék töltényeket. Izzadt kezem azonnal hozzáfagy a puskacsőhöz, fájdalommal fogást váltok. Rádió, kamera, itt az idő. Most kell szólni a központba. Megnyomom a CB gombját, és megrémülök. Semmi hang. Azonnali pánik fog el, körbenézek, vannak-e még körülöttem esetleg mások is meglapulva a fák mögött. Kapkodás. A szívem a torkomban dobog, alig látom az előttem lévő rádiót. Végül ráeszmélek, hogy nem kapcsoltam be, a kis led nem világít. Kényelmetlen a tartás, leteszem a puskát és bekapcsolom a rádiót. Sistergés, lenyomom a gombot és halkan, szinte suttogva beszélni kezdek: - Itt az 503-as északi szektor. Két behatoló, ártalmatlannak tűnnek. Vétel. Csend. Pár másodperc múlva eget verő ricsajjal bömbölni kezd a rádió a válasszal: - 503-as megerősítést kérek, vétel. Rémülten tekerem le a hangerő szabályozót a minimumra. Újra kiver a veríték mert tudom, hogy ezt meg kellett hallaniuk. Még csendesebben válaszolok. - Itt 503-as, két ártalmatlan behatoló, vétel. A hangom szinte könyörgő, várom a megváltást a központtól. A formaiságot megszakítva csak ennyi hallatszik a túloldalról: - Ö, egy pillana...    Várok. Végtelennek tűnik a várakozás, pedig valószínűleg csak másodpercek telnek el. Közben figyelem a két személyt, akik bal oldalt kerülnek. Az őrhelytől kb. 30-40 méterre fognak elhaladni nemsokára, utána már távolodnak. De most megálltak és meresztgetik a szemüket felém. Tudom, hogy meghallották a rádiót. Közben megérkezik a válasz: - 503-as, itt központ. Sajnos nem tudunk erősítést küldeni ebben a pillanatban, a legközelebbi szabad egység fél órányira van. Kezdje meg a 4-es protokollt. Vétel.

A 4-es protokoll. Amelynek során pozíciónkat felfedve szóbeli figyelmeztetéssel fel kell hívnunk a behatolók figyelmét, hogy a szabálytalanul összeszedett fát jól látható módon rakják le maguk elé, utána megfordulva térdeljenek mögé és várjanak a további utasításra. Istenem, pont egy gyerek és egy nő! Magamhoz veszem a lámpát, a puskát. A cb-rádiót az övemre csatolom, és felvételre állítom a fejkamerámat. Teljesen nem idevaló módon eszembe villan, hogy ez a 23. nap szolgálatban. Nem tudom miért jut ez most eszembe. A puska csövét lefelé tartva kilépek a jól álcázott őrhelyből. A következő villámgyors eseményeket csak összevissza tudom elmondani, amennyire zavaros emlékeim megengedik. Az idős asszony azonnal észrevesz, és még meg se tudok szólalni, amikor szájába veszi a kezét, és egy éleset füttyent, majd felém mutat. Valahol mellettem megreccsen a bokor, teljesen váratlanul ér. Rohanni kezdek. Így lesz hát űzött vad a vadászból egy szempillantás alatt. A rengeteg plusz súly, felszerelés akadályoz, eldobom a rádiót és a lámpát. Csak a puskát szorongatva rohanok tovább. Hallom, amint ketten zihálnak mögöttem. Beugrom egy nagyobb fa mögé, és megfordulok. Az utolsó pillanatban a biztonsági reteszt félretolom, és lövésre készülök. Ekkor bukkan ki a fa mögül az első alak. Borostás arcú, középkorú nagy és vékony árny, fekete és barna köntöse lobog utána a szélben. Kezében fejsze. Késve vesz észre, azt hitte tovább futok. Ösztönösen meghúzom a ravaszt, nem is célzok, gyakorlatilag nem is látok mást, csak az alakot. Valahol a mellén találom el. Ebből a távolságból iszonyatos erejű lehet ez a lövés, majdnem fél métert hátraperdül és nekicsapódik egy fatörzsnek. A következő töltényt a csőbe tolom, és hallom társa vad üvöltését, ahogy rám tör. Nincs időm felé fordítani a puskát, túl gyorsan érkezik. Oldalra löki a fegyvert és teljes lendületével belém rohan. Kezéből kés mered előre, és én tudom, hogy elvesztem. Irtózatos az ütközés, csillagokat látok tőle. Mindketten a földre kerülünk, és vadul kapálódzunk. Nem érzem a sebet, de nem tudom megállapítani, hogy megszúrt-e, nincs időm rá. Vadul rángatom a pisztolyom, nem jut eszembe a tok kapcsát kiengedni. Azt hiszem elkések. Támadóm magához tér az esésből, és felém fordul, de már kezemben a pisztoly. Egy dörrenés, még egy. Nem kockáztatok. A szinte azonnal elernyedő test rám zuhan. Teljes erőmre szükség van, hogy félrelökjem magamról. Hörgést hallok, nincs idő gondolkozni. Támadóm tarkójához szorítom a pisztoly csövét és még egyet belelövök. Újabb hörgés. Ráeszmélek, hogy nem is Ő, hanem a puskával meglőtt társa hörög a másik fa tövében. Megpróbálok felállni, és ekkor ér oda az asszony és a gyerek. Sikoltoznak, számomra ismeretlen nyelven őrült szitkokat szórnak. A gyerek kezében egy husáng, és nem lány, ahogyan gondoltam, hanem fiú. 14-15 éves forma. Az asszony ekkor lehajol és kiveszi a kést a fejbe lőtt férfi kezéből. Kikapcsol az agyam. Annak, akivel nem történt még ilyesmi, nem tudom leírni, milyen ez. Egyszerűen nem létezem, a cselekvést valami rajtam kívül létező ösztön végzi rajtam, semmiről nem véve tudomást. És ez az ösztönlény a végletekig kegyetlen. Nem számolom a lövéseket. Az utólag készült jelentésből tudom, hogy három töltényt találtak a fejbe lőtt férfi testében, kettőt a puskával mellbe lőttben. 5 jutott a szerencsétlen asszonynak, és 1 a gyereknek. A maradék három töltényből csak kettőt találtak meg a terület átvizsgálása során, a kilőtt töltényeket így a hüvelyek számából lehetett tudni. A teljes tárat ellőttem. És nem, nem tudom soha elfelejteni annak a koszos arcú riadt gyereknek a tekintetét. A golyó a hasfalát ütötte át.

Sokkos állapotban találtak rám 32 perccel a rádiózás befejezés után. Két kezemmel a gyerek beleit szorítottam szorosan a testéhez. Mindkét morfiuminjekciót beleszúrtam, máig nem tudom, hogy hogyan jutottam ezért vissza az elsősegély dobozhoz, ami az őrhelyen van. Csak több perces viaskodás után sikerült lefejteniük engem az addigra meghalt fiúról, olyan görcsösen szorítottam magamhoz. Ezeket a sorokat most a pszichiátriai utókezelésen írom. 2 hetes szabadságot kaptam, hogy feldolgozhassam a történteket, és minden nap be kell jönnöm ide beszélgetésre. Most a váróban ülök, és könnyeimet visszafojtva próbálom befejezni a leírásomat. Két felnőtt férfi, egy idős nő, és egy félvér gyerek tekint rám valahonnan a másvilágról. És érzem, hogy soha nem fogom tudni megbocsájtani magamnak, ami történt, és mégis tudom, hogy holnap is és az után is meg fogom tenni, ha a szükség úgy hozza. Némán üvöltök a helyemen ülve, szememből könny csorog. Arcomat tenyerembe rejtem, amiről soha nem fogom tudni lemosni a megfeketedett vért.   8.199.996   - elvesztettem a szüzességem.

_vs120_ 2011.11.30. 08:14

Túllövés

 A napokban egy előadás anyagának szerkesztése miatt újraolvastam a Szent Máté szigeteki rénszarvasok történetét. Meglepődtem, mert sokadszorra is tudott valami újat, szívbemarkolóan félelmeteset nyújtani. Mintha ez a történet sok síkon mozogna, és egyszerre mindig csak az egyiket fogná fel az ember. Utána jut egyre mélyebbre és mélyebbre, ezzel egyenes arányban felállítva a hátán a szőrt.

Egy gyönyörű sziget a világ végén. Ez a kis 350 km2-et alig meghaladó földdarab maga lehet a paradicsom az őt benépesítő élőlények számára. A helyenként fél métert is elérni képes változatos zuzmótakaró végtelen éléskamraként szolgálhat. Napjainkban néhány mókusfaj és egy északi rókafaj lakja. A tökéletes klasszikus tankönyvi példa, a "nyúl-róka" esete, melyen a természet populációszabályozását be szokás mutatni.

Most ennek pont az ellenkezője a lényeges. A második világháború vége felé az amúgy lakatlan szigetre az amerikai parti őrség pár tucat rénszarvast telepített, hogy az arra járó hajók legénységei végszükség esetén élelmet tudjanak magukhoz venni a nagyvadak elejtése által.

A háború végeztével a szigetet lassan magára hagyták, nem volt már rá szükség, a rendezett szállítási útvonalak nem igényelték a készletek frissítését ilyen módon. Ekkor jöhetett el a rénszarvasok aranykora a szigeten. Akadálymentesen, mindenféle konkurencia jelenléte nélkül egyeduralkodóként szaporodhattak a szigeten a legfinomabb táplálék, és a számukra legkedvesebb hőmérsékleti viszonyok közepette.

1957-ben biológusok érkeztek a szigetre és megfigyelték a rénszarvasokat. 1350 példányt számoltak össze, és megállapították, hogy mind kitűnő kondícióban tökéletesen egészségesen él. Itt magam számára elvégeztem egy gyors számítást, hogy felfoghassam mit is jelent ez szaporodási rátában: 13 év alatt a kezdeti 29 példányú populáció a 46.5-szeresére duzzadt. Ez évente 34.4%-os szaporulatot jelent, ami valami hihetetlennek tetszik az emberiség maximum 2%-os szaporulata mellett.

Egyvalamiben tökéletesen hasonlítunk rájuk: nincs semmiféle ellenségünk az általunk birtokolt területen (a földön). Tökéletesen kiküszöböltünk minden negatív tényezőt.

És akkor jöjjön a csapás. Az oly elpusztíthatatlannak tűnő zuzmótakaró még sok-sok évig látta el feladatát és 1962-re 4500 fősre duzzasztotta a rénszarvasok állományát. És ez volt a kritikus pont. Ezen felül már nem tudta ellátni a sziget a rénszarvasokat elegendő táplálékkal azok pedig csak ettek-ettek és szaporodtak. A következő évben a biológusok ismét arra jártak és 6000 példányt találtak a szigeten, megállapítva hogy az állomány sovány és beteges. Nem csoda, a növénytakarót gyakorlatilag teljesen lelegelték, úgy hogy az már nem volt képes megújulni. A paradicsomi történet a befejezéséhez közelít... 1963-1964 telén az amúgy is éhező és túlszaporodott rénszarvasokat egy utolsó természeti csapás érte: egy erős, napokig tartó vihar keretein belül közel 1 méteres hó esett, ami meggátolta őket abban, hogy a még maradék elérhető táplálékot kikaparják. Az eredmény vérfagyasztó: 42 példány maradt életben a következő évre, közülük egyetlen idős bika, így a sorsuk megpecsételődött.

 

Ma nem élnek rénszarvasok a Szent Máté szigeten... Itt most vége is lehetne a történetnek, a természet ilyen, nem ismer kegyelmet. Csöndes félmosollyal lapozunk.

Sajnos az elmém nem hagyja annyiban, követeli az analógia teljességét. Valóban olyanok vagyunk a földön, mint a rénszarvasok azon a pici szigeten. Semmi nem akadályoz minket a szaporodásunkban csak és kizárólag az élettér eltartó képessége. Legyőztük a hideget, legyőztük a vadállatokat, legyőztük a betegségeket. Itt vagyunk most győzelmi mámorunktól megrészegedve. Két generáció elég volt ahhoz, hogy legyőzhetetlennek gondoljuk magunkat. Vajon elegendő-e mindez, hogy elkerüljük a rénszarvasok sorsát? Vajon képesek leszünk-e saját magunk a szaporulatunk gátjait felhúzni, ha már minden más természetes gátat leromboltunk? Nem késtünk-e már el végérvényesen???

Idáig jutottam régebben, és a kicsit borzongató érzések mellett ott volt az emberi nagyszerűség tudata, amely mindig kivágta a legnagyobb problémából is. Egy valamit nem vettem számításba. A döntő momentumot, ami miatt a sorsunk még sincs a mi kezünkben. Egy hihetetlenül félszeg helyzetben kellett ráeszmélnem. Amit mi emberek már elfelejtettünk, mert ehhez mindig tökéletesen bezárkózunk és biztonságban tudjuk magunkat... Egy erdőben sétáltam egy szál magamban, természetfotózáshoz gyűjtöttem témát. A következő állomást már nem érhettem el - ezért kerestem egy bokrot, ahol könnyíthetek egyre sürgetőbb szükségletemen. És akkor, abban a legkiszolgáltatottabb helyzetben egyszer csak előkerül a föld alól egy nagy fekete csapzott veszett kutya... Megkímélem az olvasót és magamat is attól, hogy részletesen leírjam, miként szabadultam meg, és ez milyen áldozatokkal járt, különösen a ruházatom állapotát és a terjengő szagot illetően. A villanás nem is ekkor hasított belém, hanem amikor nem sokkal később újraolvastam a Szent Máté szigeteki sztorit. És megvilágosodtam. A probléma gyökere vulgárisan az, hogy épp letolt gatyával ülünk egy bokorban, amikor szembe kell nézni a veszedelemmel. A legkiszolgáltatottabb, legharcképtelenebb időpontban, tökéletes cselekvésképtelenségben. És rájöttem, mi emberek most éppen ott ülünk és próbáljuk kiszarni azt a borzasztóan sok mocskot, amit összezabáltunk. De hol az a fekete csapzott kutya? Vajon igazából is ránk vicsorít-e majd a közeljövőben? Egyáltalán minek a képében fog eljönni hozzánk?

És igen. A kép tökéletes. A hó alatt egyre mélyebben meghúzódó egyre kevesebb zuzmó tökéletes allegóriája az egyre nehezebben kitermelhető és fogyó olajkészletünknek. Minden, a földön MINDEN, amit az ember csinál: olajat zabál. Szénből, olajból és gázból állítjuk elő a szükséges energiánk 90%-át. Olajat használunk minden közlekedéshez, szállításhoz. És temérdek olaj kell a vegyipari trágyázáshoz, ami nélkül földjeink terméshányada a fele se lenne a jelenleginek. Gyógyszereink se lennének. Se fűteni, se világítani, se enni nem tudunk olaj nélkül. Tökéletesen függetlenítettük magunkat a természet korrigáló-szabályozó hatásaitól, és ezáltal tökéletesen védtelenné váltunk. Ez a túllövés. A 7 milliárd főt meghaladó emberiség stabilan és a gazdasági fejlődést fennhangon kántálva rohan a sírjába miközben pontosan tudjuk, hogy a föld nem képes eltartani tartósan ezen a fejlettségi szinten ~4 milliárd embernél többet. Elődeink felhalmozott tartalék raktárait pusztítjuk végzetes ütemben, és amikor mind elfogyott, egy csapásra fogunk ráeszmélni, hogy a mesterségesen felhizlalt életterületünk egy szempillantás alatt a felére zsugorodik. A föld nem terem annyi növényt magától, és erdeink összes fája sem elegendő arra, hogy 10 év múlva ne fagyjunk meg lakásunkban.

Álmodom és forgolódok. Álmomban én is rénszarvas vagyok, az agancsom minduntalan beleütődik egy kiálló sziklába, ahogy eszeveszetten próbálok keresgélni. Kétségbeesetten kaparom a havat és már nem veszek tudomást a mellettem fekvő testről, csak egyre csökkenő melegét érzékelem valahol a tudatosság peremén. Lábaimat véresre hasogatták a kövek és az összetört jégdarabok, de már nem fáj, teljesen megfagyott. Egyedül a gyomrom közepén lángoló pokol kínjait akarom enyhíteni. Végletekig elkínozva igyekszem minél mélyebbre jutni, mert ott lenn, ott kell lennie valahol annak, amire szükségem van. Végül kifáradok és párom mellé fekszem. Az álom összekuszálódik, és én elrepülök. Egyszerre látom a múltat és a jövőt. És akkor 42 életben maradt társamat látva ráeszmélek, hogy én is része voltam annak a mindennél hatalmasabb gépezetnek, mely kiszámolta a választ a végső kérdésre. 42. Negyvenkettő... Az élet az univerzum, meg minden...


 

 

 

Oldalra fordítom a fejem és utoljára belenézek párom hatalmas meleg-barna szemébe, mely még halálában is beszél hozzám és egyre sürgetőbben súgja elmémbe:

Bizony, Te is!

 

 

 

Felriadok.

 

 

Fogalmam sincs, hogyan kell jól blogot írni, ezért úgy írom, ahogy megélem: napról napra, vagy a mi lényegében ugyanaz: percről percre... Nem tudom, hogy honnan indulok, és azt sem, hogy hova érkezek meg. Megnyugtat a puszta haladás, hogy a lábaimat egymás után tehetem. Ha merek felnézek, hogy lássam is merre megyek. Igazából mindegy. Csak el innen, minél messzebb.

Azt mondták régen, hogy fel kell nőnöm, meg kell találnom önmagamat. Tessék megtörtént, és ezzel együtt végérvényesen el is vesztettem a világot. Nem illek bele a közös mintába, mintha nem is szabadna léteznem. Elvesztettem a világot, amit soha nem is éreztem magaménak, ahová sohasem akartam tartozni. Én nem akarok egyre fejlődni, nem akarok egyre többet termelni, nem akarok egyre kényelmesebben élni, de több pénzt se akarok. Nem akarok egyre újabb vívmányokat, hosszabb életet. Egyszerűen csak pontosan annyit akarok tenni, hogy boldog lehessek és a körülöttem élőket se akadályozzam ugyanebben. Senkinek nem kell észrevenni engem, én ígérem nyom nélkül fogom csinálni! Tessék kérem engem elengedni! Mondja meg valaki, hogy ki itt a főnök? Kitől lehet szabadságot kérni? Vagy kinek lehet felmondani?

süti beállítások módosítása