Tisztelt Blogszerkesztő, Blogtulajdonos!

Az internetes keresők a nevem mellé az Ön blogjának tartalmát is előhozza: tanárok levele a fenntartónak címmel (tartalommal).

Hivatkozva az intézmény és a magam személyiségi jogaira kérem, hogy törölje ezt a tartalmat. Várom visszajelzését a ********@*******.hu e-mail címre. 

Üdvözlettel

 

No, eddig a levél. Néhány részt érthető okokból *-al helyettesítettem, a válaszomat "nyilvánosan" szeretném megtenni:

 Tisztelt Igazgató Úr!

Ön, mint a Váci Piarista Gimnázium igazgatója, a gimnázium életével kapcsolatos dolgokban közéleti szereplőnek - közszereplőnek minősül. (Közszereplő az a személy, aki közhatalmat gyakorol, gyakorolt vagy közhatalom gyakorlásával járó tisztségre jelölték...) Döntései közvetlenül és közvetve kb. 1500-2000 ember életére vannak hatással. Az Ön jogaira A 2013. évi V. törvény a Polgári Törvénykönyvről a következőket mondja:

2:44. § [Közéleti szereplő személyiségi jogának védelme]

A közügyek szabad vitatását biztosító alapjogok gyakorlása a közéleti szereplő személyiségi jogainak védelmét méltányolható közérdekből, szükséges és arányos mértékben, az emberi méltóság sérelme nélkül korlátozhatja.

Személyiségi jogok természetesen maradnak, erre kitér a 2:45 §, amely a rágalmazással, becsületsértéssel kapcsolatos védelmet taglalja: a becsülethez és a jó hírnévhez való jogot.

A blogban található levelet a tanárok fogalmazták és azt a tanárok osztották meg a szülőkkel. Ahhoz a szülők egyetlen betűt sem tettek hozzá. A levelet többször átolvastam, de csak tényszerű megállapításokat találtam benne, sértő, megalázó kijelentéseket nem. A tanárok gondolom elnyerték "méltó büntetésüket": kíváncsi lennék, hogy az aláírók közül ma hányan tanítanak ott, mert elmenni sokan elmentek. Amennyiben a levél tartalmának egyes részei bizonyíthatóan a 2:45 §-ben megfogalmazott jogait sérti, úgy kérem tételesen sorolja fel azokat, ellenkező esetben azt javaslom, hogy sztoikusan tűrjön.

Ezentúl is szükségszerűen viselnie kell tisztségének ilyen irányú hátrányait. Tekintse ezt egy ajándéknak: fogja fel az internetet egy kölcsönzött lelkiismeretként, különösen azon nehéz időkben, amikor - olybá tűnik - a sajátját elvesztette. Jézus a bűnöket a porba írta, az Ön életének digitális lenyomata azonban keményebb a gránitnál, mementóként itt fog állni még nagyon hosszú ideig.

Még egy jó tanács levelem végére: nem tőlem - a bloggertől kell félni, vagy a tanári / szülői szervezeti tagoktól és nem azoktól, akik idejében felismerték az Ön kritizálandó, kifogásolandó, megállítandó dolgait. Azon sokaktól kell félnie akik kitartanak Ön mellett, mert ha az ő türelmük elfogy, akkor ott népharag és népítélet lesz. Őszintén remélem, hogy erre sose kerül sor és imádkozom érte, hogy adjon az Isten megvilágosodást a következő tartományfőnöknek, hogy felismerje: nem szabad meghosszabbítania az Ön kinevezését.

Üdvözlettel: a Blogszerkesztő.

A bejegyzés trackback címe:

https://identity.blog.hu/api/trackback/id/tr186707471

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

_vaczi 2014.09.25. 10:54:14

Tisztelt Igazgató úr!

Elképzelem Önt, amint leül a böngésző elé, és rákeres a saját nevére. Felébredt bennem a kiváncsiság: vajon milyen gyakran teszi? Mire számít? Mitől fél?

De még a kiváncsiságomnál is nagyobb élmény volt számomra: valamivel hatni lehetett Önre. Önre, aki Beér és Labancz urak védőszárnyai alatt ennyi mindent meg mer tenni. Észrevette a földi halandókat, és reagált a létezésükre! Nagy dolog ez Öntől.

Szépen összeszedett, alapos írás ez a fenntartónak küldött levél. Majdnem olyan alapos, mint egy lelki tükör. Nézegesse magát benne.

_vs120_ Blogszerkesztő úr is alapos munkát végzett, legyen hálás neki a gondosságáért, így sokkal tájékozottabban végezheti romboló munkáját a továbbiakban. Igazgató úr! Az iskola létszámban, szervezetben, épületben, hagyományban, eredményekben... olyan hatalmas! Ne lankadjon, pusztítson tovább! Amit Ön az elmúlt két évben elpusztított, azt az elődök évtizedekig építették! Erre nem sokan képesek! Hajrá! Szurkolunk az ámokFutásához.

Mondott Ön olyanokat például, hogy: ..a Jóisten nagyon szereti ezt az iskolát.. Ez bizalomra ad okot. Bár ha Ön és mondjuk Labancz úr nem állnának a Jóisten útjába, kevésbé mennének nehezen a dolgok. Ugye Labancz úr a tanítványa volt, vagy rosszul sejtem?

Ifjúkoromban a hitoktatóm arról beszélt egyszer, hogy a papok is épp olyan emberek, mint bárki, a felszentelés nem jár tökéletességgel. Tréfásan úgy fogalmazott, hogy az egyház olyan erős, hogy még a saját papjai sem tudták tönkretenni. Persze valószinűleg nem ismerte még Önt.

Hallottam olyat is, hogy nagyok a problémák a Piarista renden belül, amikhez képest a FutóBolond még egész rendben van. Meg hát az is közismert ugye, hogy Ön megbukott Kecskeméten, Szegeden, Budapesten. Vajon mik, és mekkorák azok a gondok, amik mellett az Ön diákot, szülőt, tanárt megalázó, szembeköpő húzásai rendben vannak? Hogy fogalma sincs a nevelésről, csak a durva legorombítás fenyegetés jön ki a száján. Volt valami teljesen elhanyagolható diákcsíny a kollégiumban, mire Ön kiváló pedagógiai lépésként négy vagy öt diákot eltávolított a kollégiumból. Ez aztán a nevelés!

Egyébként szólok: nem, nincs rendben Ön körül semmi. Ember ilyet nem csinál. A német nyelvben az egyik legsértőbb szó ez: Unmensch - nem vagy ember.

Elismerem, egyedül Ön nem fogja megoldani a Piar problémáit, de ne aggódjon, nem tehetetlen abban, hogy a földi paradicsom felé fordítsa a váci iskolát a mostani - Ön által okozott - zuhanásból! Tegye meg az Önre eső részt: hagyja el a rendet, és a tanári pályát.

jakesully 2014.12.27. 13:29:10

Nem ismerem az új igazgató urat, aki a hírek szerint tönkre teszi a váci piart, de abban biztos vagyok, hogy Murányi Tibor tanár úr, volt osztályfőnököm remek, példás életű és értékrendű ember. Ha őt a véleménye miatt eltávolították, az szégyen gyalázat.
Bár ahogy nézem, az értékrendekkel elég komoly problémák vannak mostanában Vácott, ha Harrach Péter beszédet mondhat bármilyen piarista rendezvény keretében.
süti beállítások módosítása